·
1823–1849 (26
év)
·
Kiskőrösön
született; (1823. jan. 1-jén)
·
Apja: Petrovics István; anyja: Hrúz Mária
·
Iskolái: Kecskemét, Sárszentlőrinc, Aszód,
Selmecbánya, Pápa
·
1839. február à Pesti Magyar Színház
·
1839. szeptember à katona: Graz, Zágráb,
Károlyváros, Sopron
·
1841. szept. à leszerelik, vándorszínész a
Dunántúlon
·
1842. május 22. à Athenaeum; 1. verse: Borozó
·
1842-43 à
vándorszínész
·
1846; Tízek
Társasága
·
Arany
János barátja lesz
·
1847. szept. 8. à felesége: Szendrey Júlia
·
1848.
márc. 15. a forradalom legnagyobb alakja
·
1848. okt. – 1849. júl. Bem József seregében szolgál
·
1849. júl. 31. à Segesvár, menekülés;
Fehéregyháza
Petőfi az egyik leghíresebb, legelismertebb költőnk. Ő volt az első, aki megélt az írásból. Híres volt szókimondásáról, mindig kifejtette véleményét. Egész életében a népet akarta szolgálni, ezt bizonyítja az 1848. március 15-i fellépése is, illetve részvétele a szabadságharcban. Műveiben hangot adott annak, hogy a költők mennyire fontos mozgatórugói lehetnek a fejlődésnek, ha betöltik az Istentől kapott prófétai, apostoli szerepet.
Ars poétikus versei közül
hármat emelnék ki.
Ars
poetica:
olyan műalkotás, amelyben a költő a költészethez fűződő viszonyáról, az
irodalom és művészet feladatáról vall.
A természet vadvirága
A természet vadvirága
Dardanus-féle
kritikusaimhoz
1.
Mit ugattok, mit haraptok Engemet, hitvány ebek! Torkotokba, hogy megfúltok, Oly kemény koncot vetek. Nyirbáljatok üvegházak Satnya sarjadékain; A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. |
3.
Nem virítok számotokra, Árva finnyás kóficok! Kiknek gyönge, kényes, romlott Gyomra mindjárt háborog; Van azért, ki ép izléssel Üdvezelve jön elém. A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. |
2.
Nem verték belém tanítók Bottal a költészetet, Iskolai szabályoknak Lelkem sosem engedett. Támaszkodjék szabályokra, Ki szabadban félve mén A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. |
4.
Hát azért nekem örökre Szépen békét hagyjatok; Ugysem sok gyümölcsü munka: Falra borsót hánynotok. S kedvetek ha jön kötődni, Ugy kapkodjatok felém: A természetnek tövíses Vadvirága vagyok én.
(Pest,
1844. december.)
|
·
Korai
költészetének első ars poetica verse; a helység kalapácsa bírálatára válasz.
·
A
cím: refrén; ezzel önmagát jellemzi; metafora
·
műfajra nem jellemző, erőteljes érzelmi töltés, a harag, az
indulat
·
nem valódi ars poetica: lírai röpirat-válasz a költészetét
támadó kritikusainak
·
Nemcsak tiltakozik, vitázik, de elutasít mindenfajta
hagyományos esztétikát is,
·
Mindenek fölé helyezi a
természetes szépséget, a művészi adottságot, tehetséget,
·
Az indulatosság, düh figyelmeztet arra, hogy a költő művészeteszménye még
kialakulatlan
·
életszerű,
természetes költészet eszményét állítja szembe élettelen, mesterkélt
irodalmisággal
·
magát
szabadnak, önállónak írja
·
ellentét:
üvegház-természet
Dalaim
1.
Elmerengek gondolkodva gyakran, S nem tudom, hogy mi gondolatom van, Átröpűlök hosszában hazámon, Át a földön, az egész világon. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Holdsugári ábrándos lelkemnek. |
4.
Szeret a lyány? iszom örömemben, Nem szeret? kell inni keservemben. S hol pohár és a pohárban bor van, Tarka jókedv születik meg ottan. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Szivárványi mámoros lelkemnek. |
2.
A helyett, hogy ábrándoknak élek, Tán jobb volna élnem a jövőnek, S gondoskodnom... eh, mért gondoskodnám? Jó az isten, majd gondot visel rám. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Pillangói könnyelmű lelkemnek. |
5.
Oh de míg a pohár van kezemben, Nemzeteknek keze van bilincsen, S amilyen víg a pohár csengése, Olyan bús a rabbilincs csörgése. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Fellegei bánatos lelkemnek. |
3.
Ha szép lyánnyal van találkozásom, Gondomat még mélyebb sírba ásom, S mélyen nézek a szép lyány szemébe, Mint a csillag csendes tó vizébe. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Vadrózsái szerelmes lelkemnek. |
6. De mit tűr a szolgaságnak népe? Mért nem kél föl, hogy láncát letépje? Arra vár, hogy isten kegyelméből Azt a rozsda rágja le kezéről? Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Villámlási haragos lelkemnek! (Pest, 1846. április 24–30.) |
·
Ez sem hagyományos ars poetica.
·
A
cím a verseire utal. A szó minden vsz. végén megjelenik.
·
Nem eszményeit, alkotói céljait fogalmazza meg, hanem felsorolja verstípusait, és hogy
melyiknek, milyen a lelki háttere, tehát lehet következtetni a művek mögötti esztétikai értékrendre,
programra.
·
A típusok
egy romantikus művészi programot igazolnak: a költészet nem csupán természet adta tehetség eredménye, meghatározó szerepe a teremtő
képzeletnek van.
·
Az
egyéniség előtérbe kerül, az egyén
szerepét hangsúlyozza
·
metafora:
holdsugár = költemények, pillangó = költemények
·
Versszakok
végén refrénszerű sorok
·
Költői
kérdések
·
rabláncot
nem rágja le a rozsda, azt le kell tépni → rejtetten érezhető forradalmi vágy
·
a
vers során a költő sokszínűségét ismerhetjük meg
A XIX. század költői
Ne
fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. |
Vannak
hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek. |
Pusztában
bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. |
Ha majd
a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! |
Előre
hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! |
És addig? addig nincs
megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. – Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. (Pest, 1847. január.) |
·
A versben megfogalmazott gondolatok, célok, más költőkhöz szóló üzenetek is.
·
Mózes-párhuzam; költők is Isten küldöttei
·
költő à próféta; vezetői szerep
·
a költő feladata részt venni a világ átalakításában, nemes
célokban
·
néphez és a népért szól
·
„szent
fa” à csak
arra érdemes költő érintheti
·
elutasítja
a hivatalos irodalom képviselőjének megalkuvó magatartását és az
·
egyéni
érdekek hangoztatását; elítéli a csak önmagukról író én-költőket.
·
Semmi
fizetséget sem várhatnak a költők, csak annyit, hogy nyugodtan mennek a
halálba, azzal a tudattal, hogy megtették, amit meg tudtak tenni az utódokért.
Az
apostol (1848)
·
Főhős: Szilveszter
·
szülei egy gazdag család hintójába tették,
mikor megszületett
·
ők a kocsisnak adták, aki letette a kocsma elé
·
egy öreg tolvaj akadt rá, hazavitte, szomszédasszonyával
nevelte fel
·
4 év múlva ügyes tolvaj lett; az öreg meghalt,
a szomszédasszony kiadta útját
·
egy öreg banyához került, koldulnia kellett, a kutya
volt a legjobb barátja (2évig).
·
egy öregúr magához vette, normálisan
eltartották, egy gonosz úrfit kellett szolgálnia
·
tanult az úrfi könyveiből; 16 évesen elment, a
nevelő utána ment és sok pénzt adott neki
·
iskolába ment, ahol jól tanult, kitűnt, ezért
nem szerették.
·
meghívták egy faluba, hogy legyen jegyző
·
szerették, tisztelték őt, igazat beszélt, de a
pap és a földesúr a népet ellene lázította
·
kapcsolata lett a kastély kisasszonyával, de el
kellett mennie, a nőtől gyűrűt kapott.
·
fővárosba ment, bérelt egy padlásszobát, a nő
utána ment, boldogan éltek
·
elkezdett írni, de a cenzúra miatt másolásból
élt
·
született két gyereke, egyik éhen halt, eladta
a gyűrűt, hogy el tudják temetni
·
talált egy földalatti nyomdát, így ki tudta
adni a könyveit, amit sokan megvettek
·
a hatalom emberei rájönnek, hogy ki a szerző, emiatt
bebörtönzik őt 10 évre.
·
mikor kiszabadult és hazament, felesége már
meghalt, a fiáról nem tudtak semmit
·
rálőtt a királyra, kudarcos merénylet,
lefejezik érte
·
a kivégzéskor megalázta a tömeg (mint
Krisztust)
Párhuzam Petőfi és Szilveszter élete között:
1848-ban, 3 hónappal a márciusi forradalom után képviselőnek jelölteti magát Szabadszálláson, azonban a nép nem választja meg, kiűzik Szabadszállásról, menekülnie kell. Ennek a hatására írta meg az Apostolt. Szilvesztert is elűzi a nép, amikor jegyző volt. Az a nép, akit szeretett, akiknek segített. Mindkettejüknek fontos volt a nép boldogsága, békéje, a nép szolgálatában éltek, jó lelkületű emberek voltak, akikben jó szándék és segítőkészség lakozott. Mégis, csalódniuk kellett az emberekben.
Hasznos volt
VálaszTörlés